emm 2009.02.10. 19:17

csuklik

Édesen aranyosan alszik bubu. Közben csuklik. Ez noormális?

emm 2009.02.07. 20:40

van

Megnéztem régikanapén, régitévén, újlakásban a Lecce-Inter futballt. A játszószőnyegéről, az ölemből, a forgó akármilyéről néha belenézett bubu is a meccsbe. Első futballélmény. Jegyezük meg.

Bubu megtépi a hajamat ha eléri a kezével. Ami közelít a személyes terébe máris megragadja és teszi be a szájába. Kenjük valamivel az ínyét, hogy a fogzási rohamait csökkentsük. Harapdál mindent a kis nyáladzó. Az az igazi.

Délelőtt hármasban kirándultunk a hegyekben, hogy ne csak távolról lessük a budai oldalt egész nap a lakásból. 

A lakás jó. Szeretünk itt lenni. Két szoba kész van, a harmadik még dobozos elrendezésű.

Világos van.
Nyugalom van.
Meleg van.
Közel van.
Minden van.

Most avatta föl Sz. a konyhát. Vacsora következik a dunaparti csónakházunkban.

emm 2009.02.02. 12:46

lakásfinis

Kicsit megkavarodott a szülőföldemen bubu, össze vissza kajált, aludt, nem aludt. Mire megszokja az új helyet, szokhatja a következőt. Elbénáztuk az utat. Fölébredt a kocsiban, az utolsó 50 km-en síráscsillapítási furfangokkal operáltunk. Nem bírja még a tankolást. Talán azt is megérezte, hogy útközben elhagytuk a sapkáját. Kalap nélkül nem lehet kimenni a mínuszba, emiatt tegnap nem tudtunk sétálni. Tapasztalat: Mindenből kettő kell. Pedig olyan szép sapi volt.

Szerdáig távol vagyok a családtól. Ha hazamegyek nem vár Sz. nem mosolyog rám bubu. Nehéz menet lesz.

Feladatok: ma este végső összepakolás a kölcsönkéróban, egy autónyi cucc áthordozása. Sérülékenyebb holmikat szállítok és olyan dobozokat, amiket lusta voltam beragasztani, kitömni. Este rövid mulatást tervezek holtfáradtan. Kihasználom az egyedüllétet.

Holnap este fuvarossal a kölcsönkéró kiürítése a program, új lakásba bepakolás anyóspajtás szakszerű javaslataival. Ne oda, azt se oda, máshová. Nem lesz mulatás, csak pakolunk. Bubu infrastruktúrája is holnap kerül át. Egyelőre a gyerekszoba ömlesztett holmitároló, majd ha jön Sz. onnan is kipakolunk. Szerdán anyukám váltja anyóspajtást. Csütörtökön este lakásavató hármasban. Party!

Ennyi a tudúlist, ma ötkor start.

emm 2009.01.30. 15:29

szar az idő

Fáradok. Azt hiszem, hogy ez normális, bár másnak jobbann is mehet akár. Izé, nem igazán érdekel más hogyan csinálja. Minden helyzet más. Biztos van akinek megy a tűzön-vízen, vagy a tengerkorbácsolás, vagy a lábat egyik után. Engem eléggé megvisel az ami történik. Használ. Elhasznál. Facsar piszkosul.

Egyrészt a lakáskérdésünk még mindig lóg a levegőben. Ha nem fizet a vevőnk február közepéig, akkor jelzálogkölcsönt kell felvennem, hogy a tízmillió fölötti magánkölcsönt megadjam. Vagy újra eladni a lakást két hét alatt. Sansztalan. Az oké, hogy sok foglalót megtartunk, de jelen helyzetben a kutya nem fog venni kérót ilyen hamar. Az euró 300 körül, a magánkölcsönben van eurós tétel is. Pazar.

Másrészt az új kéró sok melóval jár. Úgy néz ki a napom, hogy ahogy tudok, minél hamarabb lelépek a munkahelyről 4-5 körül, megyek a kéróba csinálom/csináltatom az áramot, mosgatót, könyvespolcot, sötétítőt, mosógépet, mosogatógépet, szedem fel a festésmaradékot, pakolom a dobozokat, könyveket kibe. Kb. hét óráig, utána megyek haza. Pár perc játékszerű bubuval, majd megfürdetem, és alszik. Sz. altatja mert hulla vagyok. Estére meghalok. Ruhástól ébredek a kiságyon, vagy bubu játékszőnyege mellett ér a hajnal. Ha elalszok egyrészt nem lehet felkelteni. Nincs másrészt. Jobb ha otthagynak ahol alszok. Esetleg takaró.

Harmadrészt a melóban nehezen indul az év. Sok minden van, de nem sok minen történik. Kilátásokról nehéz beszélni, talán szemüveget kéne cserélnem?

Negyedrészt a családomból is távozott valaki. Ez sem olyan könnyű. Legszívesebben szitává lőnék egy hegyoldalt.

Bubu gyönyörű és szépséges. Mosolyog ha hazaérkezek, szétpancsolja a kád vizet, összevissza rugdos, húzatja föl magát, majdnem ül, és már hat és fél kiló is elmúlt (6620). Eszik-alszik bububól, már eszik-játszik-alszik bubu lett. Négy hónapos szülinapját ültük volna tegnap, ha nem éppen veszekeszünk, mint tom és jerry. Vagy mint Lemonn és Matthau a szomszédnőjéből. Szeretetből. Néha egér vagyok a sarokban, néha oroszlán, aki mindenkit megrugdos a porcelánboltban. De leginkább kengyelfutó gyalogkakukknak képzelem magam, ott a farkas minden sarkon. Én meg futok. Csak futok. Pedig Sz. a futóbajnok.

Szar az idő is. Van ilyen kismama depi, lehet, hogy én kaptam el?

Ilyenkor segít a The Cure például a Cold, az nagyon be tud mágnesezni. Tekerni kéne egy cigit? Vagy Inni négy órán át egyfolytában, hogy kiszakadjak innen?

A lakásban mindennel kész vagyok, csak pakolni kell. Sz-nek frankó mosogatógépe van, megkaptam az előltöltős mosógépemet, összeraktuk barátommal a polcot ésatöbbi. Égnek a lámpák. Szép a lakás. otthonos és hasonló lakáskult.

Holnap Sz-t és bubut bevágom a kocsiba elviszem a vidéki birtokomra anyukámhoz. Majd csak jövő szerdán jönnek vissza. A tutiba. Addig a maradék cuccot is átviszem a kéróba, Elpakolok. Két napig leszünk egymástól távol. Jót fog nekünk most tenni két nap kis egyedüllét, meg amúgy is a pakolás közben nem lenne jó bubu szaros pelenkáját kerülgetni.

Tavasz lesz hamarosan. Ez a tuti.

essz 2009.01.26. 14:10

büszke nap

ma büszke napom van!

Büszke vagyok emm-re, h ilyen marha gyorsan intézi az ügyeinket. ha tehetné egy nap alatt kész lenne minden, de mivel ez lehetetlen, csak marha gyors. már polcaink is vannak, várják a barátnő férj fúróját, meg a könyveket. a berendezés még bizonytalan. nem baj, majd ha ott leszünk, rendezkedünk.

kisfiam önálló kezd lenni! hurrá! hogy mit jelent ez? ma másodszorra aludt el egyedül. szombaton előszőr. de akkor nagyon fáradt föl, kicsit nyöszörgött a játszószőnyegen és elaludt. már kezdtem rémeket látni, mi lesz velünk, ha továbbra is csak kézben ringatásra alszik el. mert hogy már 6 és fél kiló, ruhában 7. ezt nem bírom sokáig. ezért ma kicsit a kezemben ringattam, kb 5 percig, énekeltem neki ilyen kis dalocskát az alvásról, meg hogy az jó neki. majd beraktam az ágyacskájába, miközben mondtam, h az jó neki és de nagyot fog ott aludni. nem tudom mi hatott, de sikerült. elaludt. még kicsit magyarázott vmit, majd nagy csönd. alszik az én kis drágám. álomba döngicsélte magát. lehet, hogy más gyerkőce már rég így alszik el, nekem ez új!! nagy nap! nő. már nagyfiú.

magamra büszke vagyok, a fennt leírtak miatt.

 

emm 2009.01.24. 21:35

Szülinap

Egy éve ezen a napon Sz. felhívott azzal, hogy lepisilt egy szerkezetet, amin megjelent két csík.

Most elindulok kiszedni a bűzkatyvaszból azt az élő lényt, akit jelzett anno a szerkezet.

Egy éve tudunk buburól.

Leírtuk.

2 komment

Címkék: szülinap

essz 2009.01.23. 22:17

brethegség

nahát, nem megy a kilábalás. illetve megy, kb úgy néz ki karácsony óta, h 3 nap betegség, nátha, arc, fül, gyomor, aztán kb 3 nap gyógyult állapot. ezt ismétli remek szervezetem... nem nagy ügy, inkább a kisfiút sajnálom, h nem vagyok a topon vele, hanem vánszorgova hordozom.. játszadozom ect..

megtaláltam apám naptárát, amibe bejegyezték anno, miből mennyit ettem, szopiztam, hogyan nőttem. nagy meglepetésemre, egy hónaposan már ribiszkét kaptam (!), de 4 hónapos koromig már megismerkedtem a barackkal, krumlival, paradicsommal, őszibarackkal, májjal. nem csoda, h csak 4 hónapos koromig tudott a jó édesanyám szoptatni. miért is akartam volna tejen élni, ha annyi földi jóval megismerkedtem már.

bubu mindjárt 4 hónapos és kizárólag szopizik. hátha jobb lesz az immunrendszere.. mondjuk ez sanszos.

 

emm 2009.01.23. 01:24

csupa pozitívum

Szerzmód megkötve, még egy darab hónap és túl leszünk a lakáskérdésen. Bubu 6420-szal nyomja a derekam. Egyre nehezebb, és ez a helyzet csak nőni fog.

Jövő hétre kész lesz a villanyosítás, a fregoligyártás, a mosógépbekötés, a mosogatógépaktiválás, konyhaasztalgyártás és a wccsere. Holnap megveszem a könyvespolcot, hétvégén elkészítem, és jövő hétvégén költözünk családilag. Vagy nem.

Bubu 9-kor lefeküdt aludni, nemrég (01.00) egy álomszoptatással jóllakott, velem együtt ébred majd hét óra körül. Rendes gyerek.

Tegnap előtt viszont megakadályozta a mozizásunkat. Anyóspajtást iderendeltem, 9-re eludnia kellett volna, de csak fél 11-re sikeült elaltatni :( Jön a foga, vagy a hasa fáj, vagy csak bentmaradt egy böfi. Ordított. A Vicky Cristina Barcelona  negyed tizenegykor nélkülünk kezdődött el. Előtte egy nappal és ma is 9-kor elaludt ahogy szokott. Marad a meccs a tv-ben és Barátok közt...

Szólj hozzá!

Címkék: mozi

emm 2009.01.21. 13:54

semmi pozitívum

Tegnap majdnem előrelendült a golyónk a  laksáeladási mizériánkban, de sajnos nem jött el az elkészített, leegyeztetett, belejavított szerzmódot aláírni a vevő, megint folytatódik a patthelyzet... De nincs gáz. Ha orosz vevőnk lenne, már készen lennénk. Szeptember 22-e óta  várjuk a pénzt. Balekok-e vagyunk?

Bubu hatalmas adagot reccsentett, a várakozás alatt, a  T. ügyvéd fürdőszobájának padlóján tettem tisztába. Máshol nem volt lehetőség. Még a kocsit sem lehetett betolni az irodába nehogy felsértse a padlót. Vagy nincs gyermekük, vagy van.

Bubu nagyon jól érzi magát az összevisszaságban, ma reggel sapkában és nagykabátban ébredt, ugyanis az éjszaka megállt a kazán. Reggel valamit csinltam vele, hogy azért ne fagyjunk meg. A kurvadrága azonnali szerelő azóta végzett a javítással. Nem tudom a bubu porszívója mire kellett a javításhoz, de lényeg, hogy működik. Mosógépünk továbbra sincs, jövő kedden érkezik vissza két hetes javítóintézetből a panel. A tönkrement panel.

Panelban otthon vagyunk :)

Az ügyintézésben jól haladok, már csak díjbeszedő és az áram van hátra.
Sz-szel közös útra tévedtünk, közös gyermekünk lett, közös a bankszámlánk, közös a kéró. A fotelem viszont csak az enyém, és még mindig nem találjuk a helyét...

A lakásban a polcot kell még megcsinálnom, a konyhában lesz még egy kis meló, és lehet költözni!  Nagyon büdös zománc és falfesték szag van. Bubu bűzkatyvasza remélem el fogja nyomni.

Egészen Mohácsig visszavezetve a családfánkat, mindenki kancsal volt. Bubunak is összevissza álnak néha a szemei. Állítólag még visszamehet a szemgolyó oda, ahol a nemkancsaloknak van. Gugli megmondja.

emm 2009.01.19. 00:40

durva alvás

festés kész,
barack, piros, sárga falak,
bútorköltözés kész,
konyha bepakolva
fürdő kifertőtlenítve
szobák félkészen szétrakodva
tisztaság kész.

Sz. mint valami generálkivitelező nagyfőnök, -bubu nevű személyi titkárával az oldalkocsiban- megnézte a hétvégi munka haladását, nyugtázott, szoptatott és távozott  a beruházás helyszínéről. Közben emm megalkudás nélkül viledázta amit ért. Értem.
Anyós pajtás besegített, balra akarja a piros ülőkét, jobbra a ládát, középre az asztalt, szélre a képet, lentebb a mittudoménmit. Próbáltam megértetni vele, hogy nekem teljesen elég Sz-szel harcolni a bútoraim miatt. (A kedvenc fotelem válóok.) Szerencsére még bubu nem szól bele, hogy hol legyen a pelenkázója. Már várom azért, hogy dirigáljon. Ketten simán lenyomjuk a család nőtagjait :)
Ha Sz. eldöntötte a nagy polckérdést, mehetünk és családozhatunk saját lakásban. Végre. Sok-sok fény, csend és nyugalom lesz a duna parti csónakházunkban. Megérdemeljük.

Bubu tegnap nagyon durvát aludt. Este hattól reggel nyolcig. Tizennégy óra. Nagyon komoly táv. (Sz. közben azért megszoptatta)

Este tv sztárt csináltam bububól, lefilmeztem a fürdetést. Minden folyamatot külön trekk-ként. Egyik kezemben a kamera, a másikban bubu, kamillás fürdető, lavór, krém, törölköző, olaj, fülpiszkáló, mérleg (6380grrr), pelenka, sudocream, badi, ruha, zokni, harisnya. Jó lett. Semmi sem látszik.

A karácsonyfánk rügyezik. Jön a tavasz?

emm 2009.01.16. 10:45

programozás

Tegnap reggel aludt bubu amikor eljöttem otthonról.
Tegnap este aludt bubu, amikor hazaérkeztem.
Ma reggel aludt bubu, amikor eljöttem othonról.

ez így nem jó, átprogramozzam a lefekvését?

emm 2009.01.13. 23:22

gyerekszoba

Új szoptatási helyszínünk az OTP bankfiók.

Megvan a kéró, bubu már fél órádt aludt is - babakocsit kihasználva - a szobájában. Édesen. Mi addig a nagyszobában a parkettán ülve műanyag tálból főzelékeztünk. Sósan.

Szerdán jönnek a festők, csütörtökön érkeznek a bútorok, pénteken megszállom a lakást, szombaton barátok fognak lifetzni hozzánk. Vasárnapra kész leszünk.

Vagy nem.

todolist

- új védőnő
- új orvos
- lakcím átjelentkezés (3 fő)
- közművek átíratása (3 hely)
- tévé, net átköltöztetés
- lakóközösségi bejelentkezés, közös ktsg intézés
- autóparkolás,
- forgalmibeiratás
- új lakcímbejelentés mindenhová (telefonok, bankok, munkahelyek, biztosítók)

Mit hagytam ki vajon?

Ügyintézésben nagyon gyengék vagyunk. Nem lehetne rábízni ezeket valakire?

emm 2009.01.12. 08:57

a fiúk is sírnak

Autó és sétálásmentes hétvégén vagyunk túl. Bubut nem mertük kivinni a porba, sőt a szellőztetést is csak minimálban próbáltuk. Biztos hiányzott neki a séta, de a lakásban jobbbnak tűnt a levegő.

3-as típusú liberó fölötti ruháját kétszer is elintézte bubu, visszatérünk a pampersre.
Esetleírás: Bűzkatyvaszt félig ülve alkot. Leülök föltámasztom a lábam a székre, a lábamon félig ülve, félig fekve elhelyezem bubut, játszunk, majd jön a pillanat, eldeformálódik az arca és örömmel alkot. Hatalmas durranásokkal készül a katyvasz. Örülés van ilyenkor, megkönnyebbül bubu, kicsit még várok, majd indulunk a pelenkázó felé. Fölemelem dícsérem, közben látom, hogy a két rétegű ruhán átüt az anyag. Szép, sárga és büdös. A combjánál oldalt jön ki a cucc. Ez a típusú liberó leszerepelt nálunk. Az első alkalommal az ingem, második alkalommal a csíkos kedvenc pólóm is katyvaszos lett.
Ilyenkor lekapom buburól a ruhát megyünk a fürdőszobába megnyitom a csapot és lemosom a sárga szart buburól, majd törölközés és öltöztetés következik. Bubu végig mosolyog, örül, ahogy az apja szorgoskodik. A karos csap csodákra képes, egy kézzel nem is lehetne beállítani csavaros csaptelepnél a hőfokot. Katyvaszos holmi megy az áztatóba, majd a mosógépbe. Ha éppen működne, de nem működik. Holnap jön a szerelő. Büdös lesz addig.

Szombaton elkezdett felülni bubu. Ugyanaz a játszósforma mint az előbb megfogom a két kezét és egyszercsak megérezte a hasizmát és indult felém, ülő állásba, majd vissza. Kitalált egy új dolgot amit nagyon élvez. Már pelenkázásnál is, ha fogom a két kezét húzza magát fölfelé. Ügyes. A szülők örülnek bubu is örül. Hepiség van.

Két napja az esti altatás megnehezült.
Fürdés szopi után ahogy szoktam járkáltam nyolcvan métert, elcsendesült, de amikor az ágyba letettem bubut, óriási ordításba kezdett. 5-10 perc várakozás után fájdalmas bömöbölésre váltott, újra járkáltam, de nem hagyta abba. Átadtam Sz-nek, lassan  megnyugodott és elaludt. Másfél órával a fürdetés után.

Eddig nem tudtuk milyen az a nagyon fájdalmas típusú sírás. Most megtudtuk. Nagyon szar érzés. A dobhártyám sose hallott még ilyet, nyomja is az agyamba ezerrel a feldolgozást. Próbálok bubunak segíteni, de nem megy, minden praktikát megpróbálok, hason háton, karban, előre nézve hátra fordítva, de semmi. Sz azt mondja, lehet, hogy rájött, hogy ez az esti altatás, és nem akarja, de nyomja a nyálat rendesen, lehet, hogy a foga jön.

Ma lakást vásárolunk, végre lesz bubunak gyerekszobája.

essz 2009.01.08. 03:45

hajnal

ha nincs Bubu, talán sosem ismerem meg a hajnalt. ezt a különöst.

hajnal, mondjuk fél 3h. bubut kiemel ágyból, cicire helyez. bubu rá nem jellemező komotossággal eszik, cuppog, csámcsog. gondosan mormog magában minden csöpp után. majd visszahelyez kiságyba, ahol bubu még egy darabig nyögdécsel, sóhajt, majd vissza alszik.

utána konyhába ki, 1 liter víz és egy túrórudi elfogyaszt, majd összepakol esti széjelség, megfőzött paradicsomos gombóc kisebb lábas, majd hűtőbe be. erre este már no energia. majd szoba tartalma összepakol.

még mindig csak h4. bejegyez.

lefekszik, majd biztos hánykolódik, de még van min 4 óra alvásidő. szuper!

ezt teszi bubu.

emm 2009.01.06. 22:53

telnek

Elindult a 2009. Bubu még nem. 6040 gramm volt a mai mérlegelésen. Jól fejlődik. Lehet egyáltalán rosszul fejlődni?
Karácsonykor már játékot próbált a szájába tenni, a kezével szorgosan matat, és folyik a nyál belőle, mint egy rosszul záró szappanbuborékfújóból a lé. Azt olvasom ez a fogzás.

A hétfői csípőultrahangon mindent leokéztak, egy hónapja azt mondták, hogy tornáztassuk, mert kicsit összfelé áll a combja vagy valami ilyesmi, most nem találtak gondot.
Holnap 3 hónapos dokizás következik oltással. vagy nélküle. Most jön-ne a 17 rugós oltás. Még alszunk rá egyet. Én nem kaptam mégis megvagyok. De azóta megfordult párszor a föld.

Bubu nagyon jó gyerek. Eszik, játszik, alszik. Már elkezdtük az otthagyós altatást, most éppen a fürdésszopibüfi után, kábé 80 méteres szobatúra után betettem az ágyába. Kicsit nyavajgott, majd elaludt. Ha Sz. nem kelti föl, akkor hajnal hatig alszik egyhuzamban. Sz. akkor kelti fel csak, ha azt érzi, hogy a cicije szét akar durranni. Ez kiszámíthatatlan. Nem értem de így van.

Az ünnepek nagy utazásokkal teltek. 700 km-t fordoztunk összevissza, mindg a cél előtti 15 percben jelentkezett az ordítás, amúgy végig aludt bubu, de volt olyan utazás is, amikor lefelé a liftben beájult és a célban kelt föl. Láthatóan azt sem tudta hol van, és hogyan kerül oda ahova. Hasonlít rám. Velem is megesett jópárszor, hogy nem tudtam reggel hol is ébredtem.

A vidéki babakocsink remek darab, átmegy minden bukkanón, és az akadálymentesített kocsmába is befér. Bubut betoltuk a játékgép alá, mi a nemdohányzó részben söröztünk. Karácsony volt.

A lakásprojektünkben végre lesz valami elmozdulás, a bútorok jövő héten költöznek mi majd pár hét múlva, bevállalva csomócsomó baráthaverismerőskollégarokoni kölcsönt, amit csak akkor tudunk megadni, ha a nemfizetőmégisfizető vevőnk pénze megérkezik. Kiegyenlíti magát a életviteli tartályunk. Tavaly nem volt gyerekünk, de volt lakásunk, most van gyerekünk és nincs lakásunk. Azaz van de mégsincs. 

De mi lesz itt egy hónap múlva?

Festés pakolás polcszerelés konyhaátalakítás minden csuda ami egy lakáskor ilyenkor történik. Sz. a kölcsönkéróból felügyeli majd a melót, én a haverokkal megcsinálom a kérót. Pénzt adtak kölcsönbe hogy legyen lakásunk, jövő héten munkaerőt is kölcsönöznek. Ha végeztünk mindennel három napos dínomdánomot tervezek. Belépődíj nélkülit.

a karácsony nagy békében telt. olyan jó volt...

de: bubu nem bírja a hosszú autóutat. vagyis ő bírja, csak mi nem, h a végén 20 percet ordít.

kapott 3 db játszószőnyeget :) najó, kettő szőnyeg és egy ilyen fölülról lógóval bővítve.

a családi vacsoránál, a 2. számunál viszont mindenki olyan beteg volt, h nem értettem miért nem az ágyban fekszenek. ehelyett mindenki megdajkálta bubut és teleköpdöstek minket bacikkal.

a tegnapi napot, mi a mozgó család itthon töltöttük. mindketten null energiával vánszorogtunk a lakásban, bubut paszolgattuk egymásnak. fáj a torkunk, fejünk..

nézegetem bubut a kiságyában, aki gyönyörű : ), de nyekereg. milyen a nyekergése? csak álmai, v ő is elkapta?

igazi betegséggel még nem bírkóztunk eddig. nem is hiányzik, d most eszembe jutott, h az is van. nem könnyű. jó lenne nélküle az élet. így is van benne izgalom épp elég.

remélem hamar kigyógyulunk, bubu meg bele sem lábal.

emm 2008.12.26. 09:36

ludens

Tizenöt perce egyedül játszik bubu a játszószőnyegén -kezével ütöget és fogdos, a lábával rugdos. Diadalittasan gügyög ha jó nagyot beleüt a lógó szamárba.

Elvan a gyerek ha játszik :)

emm 2008.12.24. 08:29

elsőbubukarácsony

Bubu kíván nekünk.

emm 2008.12.21. 20:10

ötperc

Két napja kitört a téli szabadságolásom.  Reggel bubu kelt, este bubu fektet. Majdnem, mert Sz-t kelti és fekteti.
Kezdek belekóstolni merőkanállal Sz. itthoni életébe. Négy fal között egy darab kéz áll a rendelkezésére tevésrevevésni. Nappal. Este jól alszik bubu, nappal már nagyobb odafigyelést igényel. Egy kézzel kiválóan lehet mosogtani, teregetni, pakolgatni, ablakot becsukni, ablakot kinyitni, befőttet kinyitni, spejzajtót becsukni. Nem is értem a kismamák miért panaszkodnak.
Három órás időközökben éldegélünk.
A szoptatás eltart kb. 10 percig, (Sz. szoptat, nekem az nem megy) ezután jön a böfitúra, ilyenkor fel alá mászkálok a lakásban és ütögetem bubu hátát és fenekét. Ha büfizik egy nagyot megdicsérem és örülés van. Ha nem büfizik egy ideig, akkor megunom és kezdődik a játszás.
Nappal nem alszik el rögtön szopi után, foglalkozni kell a gyermekkel. Ez bizony feladat, mert nem igazán kiszámítható mit is akar. Azt tudom, hogy én azt szeretném, hogy ne ordítson, de ez annyira nem könnyű.
Lekötési folyamat ez. Bubu figyel. Mindenre. Kedvence a lámpa, ami nappal ugye annyira nem igazán világít, és a zöld növények. órákig öt percig is képes nézegetni. Öt perc ez a limit. Öt percig minden újat képes figyelni, de aztán megunja. Egyedül az anyját és az apját nem unja. Teliszájjal nevetgél. A növénykre nem nevetgél csak rám és Sz.-re Sz-re és rám.

A három órából egy órát vesz el az odafigyelő időszak, ilynekor még a csörgős akármivel szoktam csörögni, bekapcsolom a zenét, a forgatós zenét vagy a cd-zenét. A plüsskutyával és a plüssmacskával háborút imitálok. Fotózgatni szoktam, azt is szereti, ad ki a vaku előfényt, amely gondolom hasonlít a csillár fényére, mert nagyon bírja. Próbálok mesélni, de azt még nem érti miért megy a farkas a nagymamához. Majd később.
Ezután elkezd nyűgös lenni, már nem köti le semmi, sétálok bubuval 100 métert és bealszik a vállamon. Finoman beteszem a kiságyba, takaróval befedem és alszik kb egy bő órát, majd szopi és kezdődik minden előlről.

Tegnap előtt elmentünk az IKEA-ba kajálni. Bubu ott is nagyon jól viselkedett, odafelé végig aludt, a kaja közben figyelgette az embereket a vállamon át. Egy kézzel simán lehet enni. Kaja után pedig a hordozóban szunyókált, kerestünk a polcot a megvett de nem a miénk még lakásunkba... Hazafelé a dugóban rákezdett az ordításra, hasonlít rám én is szoktam ordítani a béna vezetőkre.

Összefoglalva bubu mindent nagyon szeret, már 5620 gramm-mal nehezedik a mérlegre, amit továbbra is utál. Teszek oda egy zöld növényt hátha megszereti a mérleget. Vagy a növényt fogja megutálni? Mégsem jó ötlet.

essz 2008.12.19. 14:28

melles leg

hajnali 5h. két dinnye az ágyban. ez a két dinnye az én 2 mellem.

erre még viszatérek.

bába válaszol szerint, szoptatni tud, aki nyugodt belül, de a környezete is nyugodt, valamint bízik magában és szeret szoptatni. tapasztalatom szerint ez utóbbi bőven elég. sőt még erre sincs szükség, hiszen honnan is tudná az ember, hogy szeret valamit, amit sosem próbált?

ÖSZTÖN. ennnyi. nem tudom miért akarom, de akarom és mindent megteszek, hogy működjön.

erre a dinnyék emlékeztetnek.

 

emm 2008.12.10. 14:08

Tornaóra

Bubu egyre inkább emberesedik. Hason fekve már maga alá kapja a kezét és kinyomja a fejét, mint egy birkózó. Van egy képünk, amin testépítőnek adta ki magát bubu. Továbbra is a legszebb gyermek az univerzumban, a viselkedése egy holdraszállt angyallal vetekszik. Nagyokat alszik, nagyokat eszik.

Odafigyel ha suttogok
odafigyel ha beszélek
odafigyel ha ordítok

Sz. azt mondja ne ordítsak bubu előtt, de ha ilyen ordítós féle vagyok, akkor nehéz meg-megállni. :)

Kapott oltást bubu amit láthatóan kihagyott volna, a csípővizsgán ötös alát kapott, ami azt jelenti, hogy tornáztatnunk kell egy kicsit. Ez a tornamutatvány azzal jár, hogy megfogom a két combját fölfelé kezdem tolni majd szétfeszítem a lábait és lehúzom normális lábtartásba. Közben mondókázok, éneklek, mesélek. Nagyon odafigyelve csináljuk. Szereti.

Kezdi kinőni a kádat, a ruhákat zacskószámra archiváljuk. 57 centiméter és 5230 gramm-ot nyom ha ráteszem a mérlegre.

Pelenkaügyben megpróbálkoztunk a 4-9 kilós verzóval, de az még kicsi, talán mindig a közepére kell belőni a gyermeket, azaz egy 4-9-es hat kilósra ideális. De minden gyerek más úgyhogy ezt a bekezdést lehet törölni.

Teljesen normális mederben folyik a életünk: nincs lakásunk, de mégis van, vettünk lakást de mégsem vettünk, van gyerekszobája bubunak de mégsincs.

Elmozdulás a holtpontról, hogy újra rendelkezünk gépkocsival, kedves és néha kedvetlen angliába emigrált barátom szerint mondeo man lettem. Olyan, aki mosolyogva suvickolja a kocsiját közben tudja, hogy hová tegye az ikszet.

Azon rágódok, hogy vegyek-e 0-18-as gyerekülést vagy várjak még amíg ülős állípotú nem lesz bubu, és akkor legyen normális 9-100-as ülése. Bonyolult kérdések. Az eddig használt hordozó ugye van, de nincs benne nyaktámasz. Tanács?

emm 2008.11.30. 13:56

forduló update

Két hónap eltelt számot kell vetni, utasított Sz.

Éjszaka meglepően sokat alszik, egyre többet kell bubuval foglalkozni, ha nem alszik el rögtön,
nagyon szeret fürödni,
utálja a mérleget,
megtanítottam nyelvet nyújtogatni,
a szeme színe kezd sötétedni, most sötétkéknek néz ki, de bebarnul,
még mindig kopasz, az elején volt pár hajcsomója hátul, azok eltűntek,
a szemöldöke most készül,
a koponyája naponta változik, mennek össze vissza a csontok.
nagyon örül ha tisztába teszem,
fürdés utáni öltözködést utálja, vagy csak fázik, pedig jól megtörlöm
45 darab pelenka fogyott az elmúlt héten (pont a csomag fele ment el azért a pontos szám...)
tátott szájjal nevet néha
néha félrenyeli a tejet, akkor bosszús szokott lenni
eddigi zenék, általában altataáűskor és fürdés közben hallgatjuk, szetm szereti: The Cure, Ghymes, Halász Judit, Sting

kb ennyi, van aki azt mondja Sz-re hasonlít, van aki azt mondja rám, de szerintünk önmagára hasonlít a legjobban :)

essz 2008.11.29. 22:31

forduló

Bubu ma 2 hónapos : )

ma elég nyűgös, aludt napközben kb. 3x 30 percet.

4970 kg és a héten tudjuk meg hány centi, de már halomban állnak a kinőtt ruhák.

reggelente mosolyog, napközben, ha vmi nagyon jó dolog éri. szerinte. szopizás után pl. percekeig nézeget, majd mosolyog is kicsit, és beszélget is. ga ga, gö gö, áá, öö ilyesmik. ülésbe lehet húzni, követi a dolgokat. imád nézegetni. ha jó pillanatot fog ki az ember, akkor hurcolás nélkül üldögél az ember ölében, de szigorúan úgy, h nézegetni tudjon. a babakocsiban elalszik, de csak, ha nem állunk meg. főleg  a buckákat kedveli, amin az ember alig tudja keresztül tolni. szeretia  zenélő macikat, amik az ágya fölött lógnak.

röviden ennyi, de emm remélem még kiegészít.

emm 2008.11.28. 21:45

jogiesetek

Most a hordozóban ordít bubu. Nevelem. A fürdéses-szoptatás után elég aktív, most rászoktatom, hogyan foglalja el magát. Sz. nincs a közelben, de ha bejön a szobába, biztos csinálni akar valamit. Szépen lassan abbahagyja a sírást és elalszik. Működik bubu. Tele a hasa, az emésztés lanyhul jön az álom.

Bejött Sz. kivette a hordozóból. Az ordítás vörösödő fejjel jár. Sz. most számon kért. Miért hagyon bubut ordítani, aki tiszta víz az izzadtságtól.

Sz. a vállára tette, bubu büfizett egyet és már alszik is mindjárt. Valószínű még egy büfit várhattunk volna akkor nincs ordítás.

Ma feszültséglevezetésként vettem egy autót. A lakáseladásvásárlásunk helyzete is tisztább, jobb a kedvünk, mint tegnap ilyenkor. Az biztos, hogy még nem költözünk, de akkor is megvesszük a lakást, ha a miénket nem is fizetik ki időben. Jogvégzett barátunk azt mondta nem vagyunk rossz helyzetben, a vevőnk sem akar bukni, rendben lesz ez. Megoldjuk. Nagy megoldók vagyunk :)

essz 2008.11.28. 12:16

pálma

teher alatt nő a pálma. ez most nem bubukára vonatkozik, hanem ránk. lakásunk vevője nem tud fizetni. ennek köszönhetően megingott a mi lakáskánk is.

emm igazi HŐS családfő. mindent intéz, beszél, kér...hajnali 5h egymásra néztünk és röhögtünk. mindketten az épp veszni látszó otthonunkon gondolkoztunk. másfél órán keresztül agyaltunk mi legyen. emm mindenre talál megoldást. közben megszoptattam bubukát. ő tudja a dolgát.mi is tudjuk. ő egy drága.

mondtam emm-nek, menjünk át a másik szobába beszélgetni, mert én soha szinte egy szót se szólok ilyenkor bubuhoz. így tudja, hogy még éjjel van. ilyenkor csak leteszi az ember és puff. alszik is. adja az ég, h tartsa meg ezt a jó szokását!!! :)

szóval, mi egy pálma család vagyunk.

süti beállítások módosítása