Nagy szüléstörténet -három főszereplős hősi eposz
Sz. Bubu és emm

A történetet ott hagytuk abba, hogy vasárnap este Sz. kórházban maradt, emm pedig hazament. Ha valamit rosszul írtam, majd Sz. kijavítja, zagyvaság lesz magyartalan idősíkok összevissza, de nem javítok bele csak írtam írtam.

Hétfő hajnalban fekszem az ágyon.
Hat órakor csörög az ébresztőm, de mégsem az, Sz. telefonál már nyolc centire nyitva, menjek. 6.15-kor már a kórházban voltam két
piroson átszáguldva, forgalom hiányában talán megbocsátható. Nem mégsem.

Sz. a rózsaszínű szülőszobában viseli a fájdalmakat. Tovább folytatódtak az éjszaka folyamán a rendszertelen fájások, hatkor megkérte a dokit, hogy nézze meg és elcsodálkozott, hogy már ennyire nyitva. Szívhanggép dübörög, a méh-összehúzódásos tappancsot rá sem tették. 140 körüli pulzus, ami a fájásoknál lemegy 90-re ez a normális. Epidurálon gondolkodtunk még előtte, de az orvos már adja is be, azt mondta, hogy ez lazítja a dolgokat könnyebben kijön bubu. Oké nem vacillálunk. Sz. nagyon jól bírja, háromnapi totális terhelés után nagyszerű. Nézegetik, nézegetik, de nem tágul tovább. A szívhang közben lemegy hatvanra, ideges leszek, nézi a doki visszament 140-re megnyugszunk, de azt mondja az nem jó ha lemegy hatvanra. Újra lemegy hatvanra megnézi a gépet a doki, azt mondja nem várhatunk császár lesz. Viszont a császárban sorban állás van, és a további érzéstelenítőknek hatni kell. Várnunk kell, nagyon
idegesek vagyunk figyeljük a szívhangot, nehogy lemenjem, de lemegy. Aztán visszakúszik. Kurva idegesek vagyunk. De megérkezik a műtősfiú, Sz.-t tolják a műtőbe. Szegény remeg az érzéstelenítőtől, szar érzés, hogy nem tudok neki segíteni.

Beöltöztetnek, Sz. feje mellé helyet foglalok, előttünk egy zöld ruhadarab, ami eltakarja a "csasziban" - így hívja a szakma brrr.- történteket. Őrült várakozás következik Sz. remeg még idegesebb vagyok. Majd elkezd rohanni két ember egy zöld akármibe bugyolált bubuval aki nyöszörög sír :)

Most miközben írom éppen áll a szőr a hátamon, libabőrős vagyok, az egész szülésben a rohanós momentum a legérzelmesebb.

Odamegyek, irtó mocskos bubu, minta sárban fetrengett volna, a bőre totál szét van ázva. Ilyenkor szokták azt írni válogatás nélkül a kismamablogokban, hogy szép, gyönyörű legeslegszebb satöbbi. Hát ez nem igaz. Még rajta van minden máz, elviszik a jó meleg helyre vizsgálják tényleg megvan mindene lélegzik, ver a szíve, egészséges. Azt mondják.

Csöveket dugnak fel orrába szájába szivattyúzzák a trutyit, nem jó látni. Ugye egészséges. Kérdezgetem a nőt aki királyul teszi rendbe bubut. Igen apuka. Nyugi. Meglátom kicsiben Sz. orrát majd kezdem fölfedezni hajától a talpáig bubut. Ott van valami ami a mi gyerekünk, de a nagy mélázás után rohanok vissza, nincs idő meghatódni, rohanok vissza Sz-hez, nagyon megörül ott a helyem mellette, szerencsére rossz a fülem és nem hallom amit mondanak. Sz. viszont hallja és szörnyülködik és remeg, nem tudok rajta segíteni. Szörnyű a császározás, de rossz füllel elviselhető.

Közben bubu elkészül. Megkaptam, magamhoz veszem nyitogatja a szemét, foltnak látja az apját és az anyját. Odavittem Sz-nek megmutattam bubut. Még mindig dolgoznak rajta. örülünk majd vissza bubut a melegre, majd én vissza Sz-hez. Össze vissza rohangálok a műtőben. Készen vannak azt mondják rendben van. Sz-t tolják a szobájába.

Sz. nagyon fáradt, bubut még melegítő alatt tartják egy órát majd megkapjuk a szobánkba az ikrek mellé.

Összefoglalva, nem volt semmiféle földöntúli boldogságérzés, semmiféle katartikus élmény. Egy császáros szülés nagyon szar.

Azóta:

Az első nap ismerkedtünk próbálta Sz. szoptatni, Én Sz. nővéreként funkcionáltam két napig. Második napon sikerült először igazán megszoptatni, ma pedig már megy mint a karikacsapás. Sz. jobban van sokkal végigmászkált reggel a folyosón végre önmagától zuhanyzott, és ami a lényeg reggel már össze is zördültünk a fényképezőkattintgatásaim miatt. :)

A doki még elmondja, hogy nem fért volna ki ezért kellett a császár, de akkor miért hagyta szenvedni két napot Sz-t? Miért nem mondta előre? A centihez képest a súly azért ennyi, mert kisebb volt a méhlepény, de ezt miért nem mondták a vizsgálatoknál sosem? Kórházakról vagy jót vagy semmit.

Bubu amúgy gyönyörű, írtam már?

Ülök a gyárban és nagyon várom, hogy mehessek a kórházba Sz-hez és bubuhoz. Ma már fürdetünk pelenkázunk meg minden csudaság. Állítólag a fiúk szeretik lepisilni a pelenkáztató célszemélyt. A legszebb ingem van rajtam. Hajrá bubu!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.