ma mormota létemet folytattam. kicsit kínos, hogy a barátaim még délben se tudnak elérni. utána meg azért nem, mert elfelejtem visszarakni a hangerőt a telefonra. ez igen nagy szelekciót okoz a hívások között, csak a kitartóak érnek el, vagy azok, akiket visszahívok. egy csecsemő sem alszik jobban nálam, no nem éjszaka, akkor forgolódok jobbra-balra, majd reggel 7h emm harsogó órája ébreszt, de aludni az ablak alatt elvonuló forgalomtól se nagyon lehet. mai reggel mázli, a szomszéd elfeleti bekapcsolni a döb zenéjét. szóval emm ébred. lassan, kb. 5 leghangosabb csörgésre van szüksége ilyenkor, és rendszerint vhogy az én fülem mellé kerül a telefonja. szóval a fülem is vele csöng. emm szeret ilyenkor átölelni és olyan kedves, hogy minden gondomat elfelejtem, még azt is, hogy véletlenül közben hasba rúg, vagy kicsit nehéz lábát az oldalamra helyezi, amitől moccanni se tudok. ha lábat emel, behúzok a kis lukszobánkba. a hideget kényszeresen őrzöm. módszereim vannak, lépcsőház felöli ajtó kinyit, lichthof ablak becsuk, redőny le.

tárgyak, melyek eltűnnek

próbálok bevackolódni, de emm rohan körbe és kérdez mindenfélét. hol van a fényképezős táska, merre van a nadrágja, gyűrűje, órája..stb. valamiért meg van győződve róla, hogy én mindent jobban tudok. a vicc az, hogy ez igaz is, vhogy megjelennek előttem a tárgyak, általában ott, ahol vannak. igaz, emm nem hangosan kérdez, csak úgy maga elé mormolja a lakás egyik zugában: hol van az órám? nem láttad? én akkor kiugrok az ágyból, először megkeresem őt, majd a keresett tárgyat. visszatérő problémánk a zokni! na nem a zokni, hanem egy pár zokni. az sosincs. nekem szégyelnem kell magam minden reggel. hiába mosok, emm zoknijai vhogy mindig páratlanul hevernek a szárítón. persze pár hónappal ezelőtt felkért egy szelekcióra, tehát kidobatta velem a lukas, elnyűtt darabokat. hát úgy lászik a másik felük még itt boldogít minket.

alvás hassal, de nem hason

nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű hozzászokni ahhoz, hogy nem fordulok a hasamra. de érdekes, sose fordulok, álmomban se. pedig régebben imádtam hason aludni, ami persze egy új lehetőség is az élet színessé tételéhez. oldalfekvés és hát, féloldalt..ezt hamar meg lehet unni.. most képes vagyok néha elhinni, hogy az emberbe építettek vmi fura készüléket, ami akkor kezd működni, amikor egy baba, a saját babája készül megérkezni. hasonlóan fura dolog a centizés, amiről már írtam, mániákus lakásátrendezés szándékkal, nomeg hallgatózás, hogy milyen zajokat hall majd a kicsi.. hol legyen az ágy? - mint egyik legfontosabb kérdés..

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.