2008.11.19. 11:51
rejtély
ismét történt valami, nehogy beleunjunk a lazulásba. bubuka egyik napról a másikra elkezdett alig enni. ránézett a cicire, olyan réveteg tekintettel, mint aki azt se tudja hol van, majd keservesen sírni kezdett. ne tessék. mi ennek vajon az oka? választ keresek, közben mozgosítom a gyerekorvost, a védőnőt és persze emm-et is.
én is vele sírok, mivel olyan keveset eszik és olyan fájdalmasan fordítja el a fejét. aztán egyszercsak vöröslő fej, nyomás, a kezemen valami csordogáló melegség, bubu pedig mosolyog és boldog. lassan esett le a tantusz, hogy konkrétan akkorát kakilt, amekkorát csak tudott. na hál istennek. akkor ez volt a baj?
nem teljesen, mivel azóta is aluszékony és kevesebbet is eszik. én még annyit állapítottam meg, hogy szopizás közben most már rendszeresen foldukolt, amikor beindult a tejleadó reflex. gondolom a tejcsatornák idővel tágulhatnak. persze más is állhat a dolog hátterében, de egyelőre még csak erre gondolok.
ja és a kakiban volt kis zöld csík. ez különösen a gyerekorvos számára fontos, aki úgy gondolja túlette magát. etessem ritkábban, mondja. a védőnő elmélete, hogy mohó, böfiztessem gyakrabban. amikor beszámolok az öklendezésről, azt mondja ilyet ő még nem hallott. nem, ő még nem hallot olyasmiről, hogy a baba ne tudja lenyelni gond nélkül a tejet. hát nem tudom... azért kétlem, h bubu lenne az egyedüli.
a neten egy szoptatási módra, ami ilyen esetekben jót tesz a babának. ez is kicsit vicces, node mindent megér, h nem fuldoklik és nem fél a cicitől. szóval szemben van bubu, függölegesen. kicsit meg van lepődve, de megteszi, ami tőle telik.
ma is aluszékony. most is alszik természetesen...
már nem s merek erről írni, de a mellem sem örült a dolognak, a piroslás megint előtört, hiszen annyival kevesebbet eszik mostanság. szóval most balanszírozunk. hogy mindenkinek jobb legyen. tiszta szimbiózis ez, ha egy napig nem eszik a gyermek, az tragédia mindenkinek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.