emm 2008.08.16. 21:39

kiságy

Ma megvettem életem első gyerekágyát. Persze többes számban: vettük. Nehéz feladat gyerekágyat vásárolni. Mert nagy nehezen kitaláltuk, hogy milyet is szeretnénk,  (fehér színű állítható magasságú) de aztán a boltban kiderült, hogy nem tudjuk hazavinni, mert nem fér be a csomagtartóba. Persze arra nem gondoltam, hogy az utastérben kényelmesen elfér. Fekete pont.

Kiságyvásárlási mellékszál az ismerősök, akik ígértek gyerekágyat, hajlunk rá, hogy jó lesz nekünk az, de aztán kiderül, hogy mégsincs meg minden alkatrésze, esetleg kaphatnánk egy nagyobb ágyat. Elég. Kiságyat mi veszünk.

Sz. a szombati pihenésben kijelentette, hogy brendonozás fog következni. Oké mehetünk, de cserébe venni fogok egy kiságyat. Kell az a kiságy.

Hamar rátalálok a megfelőre, bár nem fehér és nincs kihúzható akármilye, és nem is levehető az oldala. Nekem tetszik. Sz. szoptatós melltartókkal ismerkedik a bolt másik végében. Az elmúlt napokban fölpróbált már három féle márkát, egyik ott szorít, a másik itt bő. Gondolotam, hogy elég azt megvenni szoptatáskor, de egyet azért kiválasztunk. Szoptatáés még nincs de melltartó van.

Szóval 85B, majd Sz-t hívom döntőnek, hamar rááll a barna szuperágyra, neki is tetszik. Hurrá. Győzelem. Utolsó példány a miénk a raktárból. Sikerült.

De a kiságy még szivacs nélkül nem kiságy. Újabb feladat. Három féle szivacsból kell választanom. Nehéz. Van a puha, van a kemény, van a közepes. Sz. azt gondolja felhívja telefonos segítségét, én tanácstalan vagyok. Az eladónak fogalma sincs melyik a jó. Döntenünk kell. A közepes keménységű kókuszos szellőzős matracot választjuk, másik eladó helyesli a döntést.

Kétféle vízhőmérőt is vásárlunk, kék színű rugdalózó is bekerül a kosárba.

Bubu beköltözhet.

A bejegyzés trackback címe:

https://bubukedves.blog.hu/api/trackback/id/tr30619099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása