essz 2008.03.27. 12:05

tér és odu

pár hónapja kitaláltuk, hogy eladjuk a lakást, mivel a szomszéd házat lebontják, alulról furcsa, ámde tömény ételszag árad, az utca pedig zajos minden reggel. előszőr magunk próbálkoztunk, ami azt jelenti, hogy kiraktam pár hírdetést az ingatlan.com-ra, majd wiw-re. minden héten akadt vki, aki meg akarta venni a lakást, majd aki aztán nem vette meg.

közben bevontunk egy emm baráti száláról érkező ingatlanos hölgyet is, aki mindenféle hülyeségre próbált rábeszélni minket a legnagyobb lelki nyugalommal. hogy nem akarunk kiemelt szerződést kötni, ezt vhogy nem tudta fölfogni többszöri nekifutásra sem. ő csak olyan szerződést hozott...

néztünk is lakásokat, ahova lélekben elhelyezzük magunk és bubut, első körben csak a szabadsághegyre voltunk hajlandóak felmászni, mert ott friss a levegő és egyébként is..láttunk egy remek kislakást, ahova kb. 10 emeletnyi lépcső vezet föl, majd egy másikat, ahova csak lankás lépcsősor. emm lelkendezett, én viszont csendben elkezdtem máshová átteni a székhelyünket, megnéztem zuglóban az egész kínálatot. legnagyobb megdöbbenésemre emm nem akadt ki ezen, hanem kiszakadt belőle, hogy ő is úgy érzi, a hegyen csak kis lyukakat tudunk venni és neki TÉR kell. ebben tökéletesen egyetértünk. így most keresünk zuglóban és újlipótvárosban is, meg ami belfér.

tegnap viszont kijelentettem, elbizonytalanodtam az eladásban is, mire emm kijelentette, ő is. mármint abban, hogy pánik gyorsasággaladjunk adjunk-vegyünk. lehet végülis kiadni, kivenni is.. mindez jelenleg kicsit össze-vissza, ugyanúgy lelkesedünk a szabadsághegyért, majd a thököly út szomszédságáért, eladásért, kiadásért...szóval az egész még kicsit képlékeny, de azért talán haladunk a közös fészkünk felé...

most ingatlanosok jönnek-mennek nálunk. tegnap is volt egy. emm majdnem elaludt, mert nem sikerült meginni a kv-ját. kicsit vicces volt, amikor arra a kérdésre, hogy miért akarunk innen elmenni, arról kezdett dörmögni, hogy kell egy kis odu, ahol tud dolgozni... ez elég viccesen hangzik, ha arra gondolunk, egy három szobás lakásban lakunk, ahol van odu bőven, sőt még egy galéria is..nagyon kellett nevetnem, ezért befutottam a fürdőszoba-oduba : )

emm-nek utána elmondtam, hogy inkább kicsit hihetőbb konstellációt találjunk ki... előszőr nagyon megsértődött, majd röhögött ő is. este én még jobban, amikor elalvás előtt ecsetelte milyen feledékeny vagyok és hogy elfelejtem orvoshoz menet, hogy miért is mentem. ilyenkor úgy kell nevetnem, hogy bubuka körül csak úgy ugrándozik a világ.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bubukedves.blog.hu/api/trackback/id/tr86398889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása