emm 2015.05.04. 10:29

Bubu már hatésfél

Túl vagyunk pár év kihagyáson. 

Véget ér az óvoda, kezdődik hamarosan az iskola. Újrakezdjük a fiunk naplóját.

1 komment

Címkék: bubu

essz 2011.08.08. 14:48

szobatiszta

már nagyon hozzászoktunk bubuhoz, aki közben igazi kisfiúvá cseperedett. most már tényleg csak a nagy etappokat jegyezzük le.

a vártnál sokkal egyszerűbben zajlott bubu szobatisztaságra való átállása. júliusban 2 nap alatt megtanulta, hogy a pisi hova való, majd további 2 nap alatt a kakit. egy hét múlva már éjszakára se kell pelus. egyszerűen és nagyszerűen alig fordul elő, h bemegy vmi. na jó, a kaki kicsit nehezebben jön össze, több előre jelzés szükséges, de az is a megfelelő helyre, legrosszabb esetben egy kertben landol.

hab a tortán, h a papa mutatta meg neki, hogyan kell nagyfiúsan pisilni, amit az öcsémnél is lecsekkolt. kis fejtörést okoz, hogy eddig eltakart testrészét azóta igen kedvtelve pödörgeti, csavargatja.

kicsit sajnálom, h erőltettem a bölcsit, mert azon kívül, h rendre betegek voltunk, értem itt az egész család, a bölcsibe se szeretett bele. Ibi nem lett a kedvence..

 

 

essz 2011.06.30. 00:48

rafinált

 ma reggel bubu azt mondta, nem akar bölcsibe menni, majd hozzá tett: fáj valamim!

ezt többször ismételgette, szóval már összerakta, ha fáj vmi, nem kell bölcsibe menni. szerencsére azt még nem tudja, hogy ez kicsit gyanús, ez a valami fáj... cuki.

azt gondolom, nem nagyon szereti a bölcsit... bár eljönni nem akar, de oda menni sem. 

emm 2011.06.26. 23:26

Szép kaka

Ma este 19 óra után pár perccel Bubu szólt Sz-nek, hogy kaki lesz.

- Kaki lesz!
- Próbáld ki a wécét. - mondta Sz.

Bubu kiment az angol wc-be, felült a gyerekbetétes budira és telerakta. Meglepődtünk és hatalmas örömbulit csaptunk.

Bubu büszkén mondogatta, hogy: "mehetek óvodába".

Rá egy órára megállt a szoba közepén, csodálkozva nézegette a nadrágján csöpögö pisit. 

Még nem tökéletes a francbaapelenkával projekt, de alakul.

Amúgy lázas, valamit próbál leküzdeni a szobatisztaságon kívül.

 

Szólj hozzá!

Címkék: láz

emm 2011.06.20. 20:31

Bringa

Bubukoma már majdnem három éves, ma lefotóztam a biciklijével. 
Annyi minden van, hogy nem győzöm leírni. Igyekszünk.

1 komment

Címkék: bringa

 nem összefoglalót írok, mert ahhoz nagyobb elszántság kell. csak épp megy az idő, gyermek mindjárt 2 és fél éves. le vagyunk maradva. a fejlődés vhogy magáért beszél már, nem érzi az ember, hogy mindennap jegyzetelnie kell. de azért mindig rácsodálkozunk vmire, csodáljuk bubu-t a kiejtett szavakért, a piros pofijáért, az esésekért...

már nem számoljuk hány szót mond, mert sokat. mondatokat alkot, dumál, ragoz. van helyhatározó, ige, meg minden. kis csoda ez, ami persze minden gyermeket elér, de azért így figyelni nagyon érdekes, hogyan lesz a mutogató, gagyogó lényből beszélő gyerek. néha még beindul a halandzsa is, de már több az értelmes beszéd. legújabbak, hogy pl. az autó az autópályán megy, meg itt a zokni párja, meg ez itt háromszög, ez kör..., ez piros, ez fehér, ez barna, ez kék, ez zöld...ez lila...a színek, formák nagyon mennek. szól nekem, amikor piros lesz a lámpa az utcán és meg kell állnom az autóval. 

ismételgeti persze a hülyeségeimet is, h. látod? Igaz?

ez a fél év a beszédfejlődésről és értelem bontakozásról szól, nem vitás.

sokat botladozik és esik, ezért igyekszem hintáztatni. mostanában egész megszerette, nem úgy mint régen, amikor egy percet sem ült benne. a csúszda maradt sláger, nomeg a foci, amit egyelőre úgy űz, hogy apjával égbe szereti rugatni a labdát. nomeg elkiáltja magát, hogy Utána és rohan. élvezi. nagyon izzadós, pirulós.

a bölcsiben könnyen elalszik ebéd után, itthon mamával könnyen, apjával elalszik, velem csak nagy nehezen, inkább kocsiban. hujj.

hisztikorszak beütött, de ez is főleg velem. a NEM szót velem szereti leginkább gyakorolni. Határ, határ! hazafele a bölcsiből földre veti magát, kocsiba nem hajlandó, be, majd kiszállni. mindig mást, mint amit akarok. de aztán megbékélünk. nos, azért ez nehéz.

imádjuk a kis kópét, persze hogy, ránézünk és dalra fakadunk!  

 

emm 2011.02.25. 14:04

Bubu2011

Bubu a blog szerint két éves, négy hónapos, három hetes és négy napos. 

96 cm, 14 kilogramm. Tegnap fél flakon macimézet tolt be. Köhögést szakadoztattunk fel a mézeszközzel. 

Nelson Piquet-nek öltözött a farsangon. Kezeslábas, kormánykerék, autóskesztű, autós bézból sapka.

Mindenevő, kezd néha az idegeeinkből is harapni.

Szép gyerek és okos. 

Nem tudom lefényképezni, mióta kamionozik.

emm 2010.10.26. 15:59

Bubukettő

Bubu már elmúlt kettő. Kettő éves elmúlt. Mi alig írunk, pedig vannak szavak. Mondatok még nincsenek, de szavakat nyom rendesen Bubu. Énekli a boci boci tarkát, meg ilyenek.

Most kezdődött az az időszak, hogy megpróbálja utánunk mondani a szavakat.

13 kiló és 90 centiméter felé került.

Bölcsődébe jár, most áll be az a rend, hogy én viszem reggel, délután esz hozza haza. Nyolc előtt nem visszük, a bölcsiben ezért nem kap reggelit. Otthon kajálunk, vagy a a pékségben pitézünk. Ma nyolckor kelt fel, imád aludni. A hétvégi napközbeni alvással küzdünk, állítólag a bölcsiben alszik rendesen. Kivéve tegnap, hamarabb felkelt mint a többiek, és énekléssel unatkozott, emiatt letolták Ibiék.

Eleinte volt a bölcsinyafi, de most már veszi le a benti cipőjét a polcról és menne be játszani a többiek közé, ahogy megérkezünk rögtön. Dominik az első haver akit lehet említeni, de Sz. jobban ismeri a haverjait. Vivienről hallottam még, aki lány. Ibi a bölcsis néni. 

Széken ülve kajál velünk, leves második desszert, jöhet minden. Mindenevő.

A bal egyes foga elkezdett szürkülni, sajnos erre fel voltunk készítve, holnap a doki majd bővebben tájékoztat. Panaszai nincsenek, néha szájazik, de tud aludni, akkor meg nem lehet nagy panasza - mondja a fogdoki. 

Természetesen én vagyok a példaképe, utánam csinál minden hülyeséget, és okosságot. Tanítom mindenre, de Sz. sokkal jobban nyomja. Kicsit keményebben fogom Bubut, nem érdekel a nyafogása, Sz. anyásabb, mert anya. 

Szülinapi bulit szerveztünk, mellette mindenhol kapott tortát, ahol előfordultunk ünneplésileg, csokis habos, marcipános, mindenféle volt. Nagyapától kapott egy mozdonyos sínes kombinációt, ez a nagy kedvenc, mi kukásautóval leptük meg. Imádja. Imádja a kukát is. Kuka, kuka, kuka! Otthon hármónk közül bubu a nagy takarítóművész, nem bírja a szemetet, dobál kifelé minden szemétnek gondolt tárgyat.

Kapott perselyt, elkezdte gyűjteni a pénzt, majd versenybiciklit akar gondolom.

Jövőre újra írunk, vagy hamarabb.

essz 2010.07.29. 14:29

alvás

bubu egy hete alvás, illetve nem alvásával teszi próbára az idegeimet . mármint aludna, csal elaldni nem képes. a gyerek, akit eddig beraktam az ágyba és nyikkanás nélkül ellaudt, mára egy kis minden hájjal megkent szabaduló művésszé alakult. a kiságyból kiugrik és rohangál, szóval, ha kimegyek számolhatok azzal, h a gyerek is a nyomomban lohol kb 1 perc múlva.

most odáig fajultak a dolgok, h bezárom a szobaajtót, amin nincs zár, tehát odaülök az ajtó elé. nem nagyon zavarja, bent tesz-vesz a szobában.

ugyanis ha benn vagyok, akkor csak majomkodik. de ha nem vagyok, akkor is. most is épp az ajtóban ülök és hallgatom, h a reluxát táncoltatja a kis kedves. mi történt?

mi történt? ez milyen korszak?

jelentkezzen, aki hasonlót tapasztalt!!! ami fura, h eddig bubu simán elaludt, egy játékkal, kulccsal, könyvvel. a legrosszabb esetben a kezemben ringattam kicsit. de most nem lehet azt sem, rögtön leugrik. semmit sem lehet, mert mindenből viccet csinál.

most csönd lett, elaludt a földön. keze alatt egy könnyvvel!

éljenek a könyvek!!

 

emm 2010.07.01. 12:41

Kulcsos gyerek

22. hónapos riport:

87 centiméter 11.7 kilogramm, beindult a hajnövekedés, hátul már frankó göndörségbe mennek a hajszálak.

Fut, rohan, szalad, szandálban nyomja, néha cipőben, ha indulni akar hozza a cipójét, ha megérkezünk leül, leveszi a szandált-cipót és helyére rakja.

Beszéd nincs de a passzív szókincse szótármennyiségű, elkezdett próbálkozni a szótagokkal sok szónál már eljut az első szótagig. addide aggyál gyere, ezek már néha mennek. Az apa, anya, nem hármas vezet.

Mindent eszik, a narancsról leszokott, Banán eper a gyümölcs, mostanában pépesítenünk kell minden kaját a fog a miatt, össsze turmixoljuk a kaját, vagy villával szétnyomompéldául a pirított májas krumplit. Kekszek sütik, tejhab minden mennyiségben. Szívószállal szeret iszogatni, a poharas balhé óta ezt szeressük, kapott most egy szívószálas kulacsot.

Napirendje nyolc körüli ébredés, reggeli, mászkálás összevissza, ebéd, kettő körül alvás két és fél óra, ha kocsiban éri a sziszte egy óra, uzsonna, délutáni mozgás ezerrel, este nyolckor vacsi, kilenckor alvás.

Biliről leálltunk majd újrakezdjük a nagy nyaralás alatt, ha tele a pelenka (hatos méret) mondja, hogy ka-ka-ka.

Játékban a homokozás a legnépszerűbb, nagyszülőnél kismedencével vegyítjük az élményt beszórja a homokot a medencébe majd visszalapátolja. Mindenféle autókkal játszik, duplóból darut építünk, darumániás. A székét asztalát is telerajzolja ha úgy gondolja.

Gyengéje az autóvezetés, indulás előtt pár percig vezeti az autót álló helyzetben, talán a portás, vagy inkább a kulcsmásoló mint foglalkozás mostanában a nyerő, imád a kulcsokkal szórakozni.

emm 2010.07.01. 10:20

Gumikullancs

Jómúltkorában (régebben) egyik nagyonismerősömnél megtörtént a baj.
Nem figyeltek oda egy pillanatra a kölökre, kórház, ideg, feszkó, kezelések minden összejött ami ilyenkor össze szokott jönni. Sajnáltam a kölköt, nem is mondták el nagyon sok emberkének, hogy mi is történt. Nekem sem. Szégyellték tán? Nem voltak kiváncsiák mások állaggódásaira? Franc tudja.

Ilyenkor belenyilall, mint egy kullancs az emberbe, hogy bassza meg nehogy én is így járjak. Oda fogok jobban figyelni, nem engedem ki a négysávos útra egyedül, nem engedem piros lámpán átfutni a zebrán és hasonlóságok. De ezek csak szavak meg dumák.

Másik gondolatsor, hogy mennyire lehet hibás ilyenkor a szülő. Ha hosszú könyvet írnék akkor immmediasz resszelnék, hogy te vagy kedves szülő a hibás mert nem vigyázol a kölködre. Majd okosan érvelve, világosan, vagy sötéten megmagyaráznám, hogy nem lehet nonstop ott lenni a gyerek mellett, bármikor megtörténhet a baj. Nem lehet minden gyerek mellé odaállítani egy darab anyát vagy apát.
 
Odafigyelünk, átalakítjuk a kérót, olyan helyre visszük bubut, ahol minimálisra csökkennek a bajok okozói, de nem lehet és nem tudunk mindent kiküszöbölni. A küszöböt talán ki lehet.
Gumiszoba lehetne a megoldás, gumijátszótér, gumi kanalak, gumivíz, gumitányér, gumikaja, gumikulllancs, guminő, de hát akkor meg hogy leszek nagyapa?

Múltkor bubu megharapott egy poharat, megjártuk vele a kórházat, kiszedtünk belőle egy kullancsot, fosás fosás fosás.

Egy hete aztán Bubu nekiindult, sprintben tette meg a boltbejárat-szökőkút közötti 5 méteres távot, nálam csomagok, Sz táskákkal, kiabáltunk ÁÁÁLLJ MEEG, futottunk utána, de a szökőkút közelebb volt, nagyon közel. Nem értük el. Durr.

Az arcával taláta el a szökőkút káváját. Dőlt a vér mint egy szarabb horrorfilm nyitójelentében, szája széthasadva de ami miatt megőrültünk, hogy a fogai felett és közül is dőlt a vér. Na jó, csak csorgott. Frissen vásárolt wécepapírral csillapítottam a vörös löttyöt, ordított bubu, mint egy vuvuzela. A fogai nem törtek ki, sikerült megállapítanom egyből, de a dagadt íny, ajak kombináció nem győzött meg semmiről. Rohantunk az ügyeletre, bubu a sírást abbahagyta, kemény férfiként tűrte a fájdalmat.

A jelenetet tanítják a forgatókönyvíró iskolában. Aranyos, szép és okos kisgyerek kilép  a bolt ajtaján, szép, okos és fiatal szüleivel, csodásan süt a nap, háttérben kedves öreg néni kutyát sétáltat, miniszoknyás tangás lányok fagyit nyalnak, a rendező megmutatja a szökőkút-kisgyerek közötti távolságot, beúszik a sötét zene, a moziban ülő tapasztalt kukoricapattogós néző már tudja. Itt a dráma.

Persze ordibáltunk egymással Sz-szel, vagyis inkább csak én, a járókelőknek is kedvem lett volna odaszólni amikor szánakozó tekintetekkel nézték bubut, de nagyjából a megoldással foglalkoztunk, vittük százzal az ügyeletre. Később már egymást vígasztaltuk, csitítottuk, próbáltuk elkerülni a hibás, hiba, hibáztunk szavakat.

Az ügyeleten világítós kanállal megnézték, rendben lévőnek találták a sebeket, de a fogakra nem tudtak sokat mondani. Fogászat. Elmentünk egy nonstop fasza fogászatra, elmondták azt amkit bárki látott, hogy nem törtek ki a fogak, kicsit bentebb vannak pár miliméterrel kicsit le is van törve belőlük, de nincs nagyobb baj. Figyelnünk kell a fogakat, mert ha elkezdenek sötétedni, akkor valószínűleg meghaltak és ki kell majd tisztítani, de mivel ezek tejfogak, majd faszán kiesnek és jön helyette új, amire majd újra lehet vigyázni, ahogy a rendes szülők vigyáznak.

Skype szakértést is kértem:

Fogdoki üzenete: 
 ez tejfog, ugye?
Emm üzenete:
 a bal felső egyes és kettes
Fogdoki üzenete:
 igen, ha ilyen baleset éri a kicsit, akkor akár tejfog, akár maradó, elvágodhatnak benne az erek, és akkor elhal a fogacska
ilyenkor elszíneződik a benne lévő bomlástermékektől
és olyankor ki szokták pucolni, hogy ne gyulladjon be az alatta lévő csont vagy hasonlók
Emm üzenete:
 belül és kívül is totál vérben a fogágy az ajkai is megütődtek most be van dagadva
 akkor a fúrás kipucolást jelent
 aztán majd kiesik mikor a többi tejfog?
Fogdoki üzenete:
 remélhetőleg
 sőt, lehet, hogy előbb
 de az is lehet, hogy pont ezért később
 ilyenkor ott felborul a rend
 de nagy gond ezzel nem lesz, mert csak tejfog 

Jövő héten megyünk majd kontrollra talán meg is röntgenezik bubu fogágyait aztán majd okoskodunk. 

Egy hét telt el a bal esetünk óta. Bubu arca visszament a régi bubuarcba, már tud mosolyogni, fújja a vuvuzelát. Látjuk, látjuk, csak a vak nem látja, hogy nem olyanok mint voltak azok az első fogak, ilyenkor összenézünk Sz-szel és elkezdjük magunkat hibáztatni. Mert ez így működik. 

Tegnap este az altatás első fázisát jelentő ringatós dúdolászós, sötétben-mászkáláskor megsimogatta kétszer az arcom bubu, majd kaptam három puszit. Aztán meg elérzékenyültem.

essz 2010.06.13. 22:56

pohár evés

totál brutál történeten vagyunk remélem túl.

nagypapánál voltunk látogatóban. bubu itt különösen élénk és mivel kevés játék áll rendelkezésre nagyon sokat huncutkodik. mondjuk a történetnek ehhez nem sok köze van. de. kért vizet és kapott. egy üvegpohárból itta épp, szerencsére a kezemben ülve hörpölte, amikor egyszer csak nagy reccsenést hallok. a pohár darabokban bubu szájában. megharapta a poharat.. azonnal rákiabáltom magamból kikelve, hogy azonnal köpd ki!! nagyon megijedt szegény,de szerencsére először köpött és csak utána kezdett nagyon sírni. nagyon remélem, h semmi nem történt, h egy kicsi üveget se nyelt le. valószínüleg nem, mivel azóta is jól van. kérdeztük, van-e vmi a szájában még és nézegette a nyelvével, ingatta a fejét.

nagyon megijedtem és nem is tudom hogy történt az egész. ami meglepett, h rajtam kívül senki sem ijedt meg igazán. legalábbis így éreztem. még emm se borult ki. én borultam kissé ki. hirtelen még dühös is lettem, hogyan veheti mindenki ennyire könnyedén az esetet. miután azt mondták, ők összeállították a poharat és nem hiányzik semmi én még találtam két darabot. egyet bubu vállán, egyet a földön. inkább bububan bíztam, meg magamban, h annyira hamar kiabáltam és ő ösztönösen is nyilván azonnal köpött.

soha többé nem iszik egy kicsit is vékony pohárból! sőt, egyáltalán üvegpohárból...

jó lesz a plastik!

kicsi fiam, de jó, hogy nem történt semmi baj veled...

 


ma egy brutális hisztirohamon vagyuk túl

 

[13:37:44]  kb 1 órás volt

 

[13:38:10] ott kezdődött h elmentünk a védőnőhöz, aki szintén új

 

[13:38:16] majd a bölcsibe

 

[13:38:33]  majd nem volt hajlandó a továbbiakban a lábán jönni

 

[13:38:38]vinnem kellett

[13:38:48] végig

 

[13:38:58] és majd leszakadt a derekam

 

[13:39:20] amikor leraktam lefeküdt a földre

 

[13:39:34] többen megálltak

 

[13:39:41] majd vittem tovább

 

[13:39:52] majd nem akart beszállni a liftbe

 

[13:40:17]  a liftben keményen odacsapta a fejét a lift falához

 

[13:40:27]  toporzékolt

 

[13:40:33] majd hasra lefeküdt és nyaldosta  a földet

 

[13:40:41] és iszonyúan bőgött

 

[13:40:48] verte magát a földhöz

 

[13:41:02] majd nem akart kijönni a liftből, itt ugyanaz ismétlődött

 

[13:41:22]  majd amikor behurcoltam nem akarta levenni a cipőjét

 

[13:41:29] majd amikor levettem

 

[13:41:39] a fejét ismét a földhöz verte

 

[13:41:42] és visított

 

[13:41:56] közben néha jött és a lábam közé furta a fejét

 

[13:42:07] de felvenni már nem lehetett

 

[13:42:14]  azért ilyen még nem volt

 

[13:42:24] kb 1 óra masszív hiszti

 

[13:42:36]  közben főztem ebédet

 

[13:42:55]  majd nem akart leülni

 

[13:43:07]  a szájába vett diadalittasan egy csavart

 

[13:43:14] majd lelökte a virágot

 

[13:43:16]  majd....

 

[13:43:26]  majd nem akart kezet mosni

 

[13:43:31]  majd minden vizes lett

 

[13:43:49] majd át kellett öltöztetni

 

[13:43:51]  majd...


[13:53:51] már alszik : )

emm 2010.05.02. 22:28

Itthon

Ma reggel kiengedték Bubut a kórházből, ugyanis egy teljes napig láztalan volt. Tegnap előtt ülőfürdős kúpos 39 fokot nyomtunk le, tegnap Bubut kellett visszafogni, mert annyira belejött a láztalanságba, hogy este 11-ig nem akart aludni.
Ma este megint felment kicsit a hőmérséklet. Alszik mint a bunda.

emm 2010.04.30. 13:06

Lázgörcs

Bubut tegnap mentő vitte kórházba.

Reggel hat körül sírásra ébredtünk, forró a kobak 39.0, nyomtam bele a kúpot. Rendbe jött lement a láza, mosolygott, elindultam munkába. 10 körül hív Sz, hogy szarul van Bubu, az orvosunk szabadságon mi legyen. Elindultam haza. Pár perc múlva zaklatottan hív Sz., hogy kihívta a mentőket, mert Bubu remeg, talán lázgörcs. Jól tette. Egyszerre érkeztem a mentősökkel, megnézték és küldték a kórházba. Nínós autóval, nínó nem volt. Szar érzés, amikor a gyermekem, fám gyümölcse, vetésem termése pilledve fekszik a vállamon.
A  feltételezett lázgörcs nem játék. Gőzünk sincs az volt-e, de eszméletvesztés is szokott lenni. Bubu magánál volt.

A kórházban lement a láza, megnézte a doki felvette az osztályra. Csak akkor mehet haza ha minden vizsgálatot megcsinálnak rajta, és 24 óráig teljesen láztalan marad. Vérkép oké, pisilés alig sikerült, na ezen nem csodálkozom, mert egy ernyedt óvszert ragasztottak oda ahová kell, abba kéne produkálni. Ilyen fiatalon még nem olyan egyszerű. 

Sétáltunk az osztályon a folyosón, a kertben. Hat ágyas a kórterem, a falra focizó lányokat, bajszos fiúkat festettek. Megfürödtünk este, láztalanul elaludt.  Sz. energiájára szükség lesz másnap, fel kell töltődnie, a családi tanács engem szavazott meg ottalvónak. Az éjszakát egy szivacson nyomtam az ágya előtt. Fel-felébredve, mértem a hajlékony mérővel a lázát. Nővérke csak kezével mérte, mondta mindig: Láztalan. Reggel váltott le Sz., késő délután megint én őrködök, este jön Sz. ottalvósra.

Reggelre 37.5-re emelkedett, a 11 órás nagyvizit után megint 38.5 lett a láza. Délutánra megint lement. Jön szemész, fülész mindenféle gyógyító részleg. Teljes átvizsgálásban részesül Bubu. Csillapítunk. Valami vírus betámadhatta. 

A lázgörcsről már a gugli segítségével mindent tudok. Mostantól egy görcsoldó tubusos akármi mindig nálunk lesz, amit Bubu hátsójába kell benyomnunk, ha görcset észlelünk. Az is lehet, hogy soha nem fog többé előfordulni. A gyerek nem játék.

2 komment

Címkék: lázgörcs

emm 2010.04.24. 14:02

Bubugyerek

Innentől nem számolom mennyi idős Bubu. Az elmúlt hetekben töbször kérdezték, hiogy mennyi idős, de fejszámolnom kellett. 16 hónapos? tizenehetedik? elmúlt másfél? Nemsoká kettő? Született októberben, vagy szeptemberben? Hirtelen azt sem tudom mikor született. 2008.09.28., tehát minden év októberétől már a következő évébe lép. Azaz most második évében van. Ha kérdezi valaki azt mondom, hogy októberben lesz kettő. Slussz.

Bubu egy teljesen normális kisgyerek, vannak kezei amivel csapkod, vannak lábai amivel futkározik és rugdos, kinőtt a haja is, jön megy szaladgál, alszik, eszik, növekszik. 12 kiló volt tegnap 84 centi magas. Hármas méretű kismotort már páros lábbal is hajtja, föl kell gyorsítani a lépteimet, ha tartani akarom a tempót.

Játszótéren mindent kihasznál, a létrán felmászik a csúszdán lecsúszik, hintázik, homokozik, labdázik. Hétköznaponként csak este tudom figyelni a jáccizást, egyre világosabb van, ha este nyolckor érek haza akkor még tízig játszóterezünk, nincs csak úgy alvás.

Jó alvó bubu. Délután magától ledől, csak be kell segíteni az ágyába és két három órát is alszik, mostanában kettő óránál felkeltjük, mert akkor este nem lehet vele bírni. negyed kilenc körül kezdem fürdetni, fél 10-re szokott bealudni. Reggel fél nyolc és nyolc körül ébred. Ha sokat ahsználom a wclehúzót, vagy hajat szárítok korábban. 

Mindent megeszik. Az érdekes "kisgyerekem van mit eszik" fejezet is lezárult, mert mindent. Ha fagyit eszek tölcsért kap, ha marhapörköltet szaftos kenyeret, azaz nem egy az egyben azt eszi amit mi, de jórészt ugyanazt. Rántotthús és pogácsa jöhet minden mennyiségben a rántotthús gént tőlem örökölhette, majd jókat fogunk vitázni a későbbiekben, ha egy rántotthús marad az asztalon ki fogja megenni? Ügyesen megeszik mindent kanállal. Sz. jól körbe rakja törülközővel, h oda essen ami esik. a leveshez speciális kanalat használ.

Sz. elkezdte a munkára beszoktatást, sajnos az egyik bölcsiben ahová szántuk Bubut már nem volt hely, ezért nagyanyó, nagymama, ismerős lánya hármas foglalkozik addig bubuval, amíg Sz keresi a pénzt.

Múlt hétvégén volt az első filmekben is sokszor illusztrált apa-fiú töltsünk együtt egy napot szélesvászon. Fölkeltünk kimentünk a szabadba, kocsikáztunk, vásároltunk, 100Ft-os kisautóval toltuk, túró rudit ettünk kólát ittunk, homokoztunk, troliztunk ésatöbbi csudaság. Este bónuszként könyvet olvasgattunk, holtfáradtan elaludtunk.

Tegnap előtt bubu az első arcra típusú puszit az anyukájának adta. Sz. majdnem elrepült.

Tegnap belement a kisujjába egy szálka, a doki azt mondta majd kijön. Most ez foglalkoztat.

Délelőtt bicikliztünk, az s-es méretű sisak nagy rá, de szereti. Bubu most alszik fél kettőkor elaludt fél négykor ébresztem és megyünk kifelé a lakásból.

essz 2010.03.28. 23:00

hajtás

mindjárt másfél éves bubu. nem vállalom a rendes beszámolót most. de..

mivel bubu öregszik, egyre jobban hasonlít a felnőttekhez. 2 lábon fut és néha dühbe gurul. méghozzá nagyon. leveti magát a földre, a lábával rugdos és úgy sír, mintha nyúznánk. ilyet tesz mondjuk, amikor nem kap megfelelő mennyiséget az általa ízletesnek talált köptetőből, vagy a nurofenből. szóval nehéz megértetni vele, h nem teljesülhet minden kívánsága.

enni egyre kevesebbet és válogatósabban eszik. leginkább kekszre, túrókrémre és banánra van ráállva.

újdonság, h kézben szeret járni velünk. megfogja a kezem és visz a lakásban, amerre menni akar épp. nem ül messzebb tőlem 2 cm-nél. foglalkozni kell vele,  nézni a képeket és folyamatosan mondani, mi mi. mellé ülni a kisasztalkánál és gyurmából mindenféle figurát csinálni... akárhova megyek a lakásban, mindenhova követ... mindenhol a nyomomban..

emmel sokat veszekszünk, főleg autóvezetés közben. mármint én azt tanulom. emm azt hiszi szándékosan megyek bele a lukakba, fulladok le... megyek 50-el, ahol 40-el lehet. szerinte szánt szándékkal rongálom a kocsit..

szerinte nem baj, ha bubu hallja az ordítozást, sőt. én teljesen kikészülök, sajnálom bubut, meg magunkat, plussz behajtok, ahol nem lehet..

 

essz 2010.02.24. 22:59

egy hónap kimaradt

mármint nem teljesen, mert a szaros beszámoló is közben készült, csak épp a 16 hónapra nem jutott semmi, mert mire eszméltünk, hogy már, mindjárt majdnem lesz. mármint 17. a nagy beszámolót nem vállalom. egyébként sincs még itt az ideje.

csak összefüggéstelen megjegyzésekre vagyok képes, olyanokra, amin se röhögni, se sírni nem lehet, de nekem fontos, h vhol le legyen írva... önzök.

bubut imádjuk. rajtam kitört vmi ismét, megújult - ha még lehet ilyen - bubu imádat, legszívesebben össze lapogatnám a kis piszkost... mindene egy hammmm bekapom részlet, minden mozdulata.. hát eléggé elszálltam..

mindemellett elég nehezen viseltem ezt a telet, bele is betegedtem nem egyszer, anyáztam az anyaságot.. nem voltam hű semmiféle belső fogadalomhoz, h nyugodt leszek és nem dühödög. földühödtem..

mindezek ellenére, vagy épp ezért, bubu azt hiszem jól érzi magát velünk. de mással is. a gyerekekre ráront a játszón. ma egy kislánynak megfogta a kezézét a buszmegállóban. nem tudom, mit akarhatott. általában az én kezemet fogja, úgy húz ide-oda...

TROLLI. trolit nézünk az ablakból, az utcáról, a trolliból.

VILLAMOS. villamost nézünk a trolliból, az autóból...

NAGYon szereti az épp beinduló autókat nézni. meg kell állni és nézni. gyakorlatilag mindent, így nem jutunk messzire.

de ma az ablakból megnézett markológép még érdekesnek tűnt, viszont amikor közelebbről megnéztük, az utcáról, bubu hüppögni kezdett. hajjaj. vigyázni kell. utána az ablakból is nézte még a markolót, emm szerint azt akarta, h vigyem el onnan. ez lehet. szerencsére elment magától.

most nem jut más eszembe. de mindjárt bemegyek és megnézem hogy alszik, azt imádom nézni..

 

emm 2010.02.04. 23:36

Bilipipa

Bilibe pisilt ma fürdés előtt Bubu. A múltkori kádas kaland óta kicsit szigorítottam a napirenden ennek eredménye a mai eset. 

Bubu esti menetrendje:

- vacsora (ma pizza)
- pakolás a gyerekszobában közösen (a duplókat már maga rakja dobozba)
- fürdővíz engedés (habevéssel)
- öltözés (hatalmas röhögésekkel)
- bilivel a kézben irány a fürdőszoba 
- bilireültetés (csodálkozás)
- fürdés (kacsák)
- fogmosás (14 db)
- öltözés (zsákban alszik takaró nélkül)
- vitaminozás (folyadék pipettából, és fehér bogyó)
- alvás (két szobakör a vállamon lekérezkedik az ágyba hasra fekszik és alszik)

emm 2010.01.25. 16:16

szar a wc-ben

 mert ugye már katyvasznak nem igazán lehet nevezni, azt a salakot amit kitol Bubu. Amióta kádban fürdünk azon izgulok mikor fogja a kádban megcsinálni a nagydolgát Bubu. (Hagyjuk ezt a becézem a kakit, nagydolgot, katyvasz hülyeséget, a szar az szar, max kaka.) Szóval Bubu beleszart a kádba az esti fürdetésnél. 

A szokásos rend szerint estéztünk, víz engedése kádba, játékok összepakolása, öltözés, mérleg (11.4) fürdés.
A kacsamama a három kiskacsát megúsztatta, a zsiráf ráült a kacsamamára, a katica kiesett a fürdőszoba padlóra, a leamortizált tusfürdős flakon tovább amortizálódott. Fogmosás, Bubu igenezéssel jelzi és bólogatással, hogy jöhet a fogkefe, és elérkeztünk a katasztrófához. Sz. a konyhából szólt, hogy szerinte Bubu kakil. Mondom neki, hogy csak nem csinálja bele a kádba?
Pedig tényleg hasonló hangot adott, a fejvörösödés is megvolt. Nézem a vizet, megnézem a hátsóját semmi jel. Nézem a vizet mindenhol, semmi. Már éppen meg akartam nyugodni, amikor megláttamaz úszó szart. Brutális méretben úszkált a habos barna valami. Jaj jaj jaj szóltam Sz-nek hogy mi a francot csináljak? Családi tanács döntött, ki kell dobni a vízből a szart. De amikor elkezdtem volna a műveletet megjelent egy második kábel is. Jajjaj ez már őrület. Határozott mozdulattal megfogtam és a wc-be dobtam a szart, majd a másikat is. Bubut beletettem a csapba, ekkor megláttam a harmadik kábelt. Úristen Bubu miért tetted ezt velünk? A vizet leengedtem a játékokat elkezdtem mosni, Sz. tartotta a csapban Bubut, nézett az álmos szemeivel, hogy most mi van?

Belekakilt a vízbe. Skandallum. Szobafogság. Játékok megvonása, távirányító eltüntetése, kismotort fölraktam a szekrény tetejére. Bubukám komám ha te így mi meg úgy!

Hétvégén wellnesseztünk sok nagyot, Bubu kipróbálta a gyerekmedencét, nagyon élvezte, már nem bébi, rendes gyerek, azt eszi amit mi, azt iszik amit mi. Barátkozik gyerekekkel, imádja a liftet, a trolibuszt, a sárga távolsági busz is nagy kedvenc, plázás 100 Ft-tal működő kisautókkal kényeztetjük, múltkor vettem neki egy röhögős fúrógépet.  Várban kirándultunk, fogja a kezem és megyünk együtt sétálni, vörösödik az arca a mínusz tíz fokban. Csodagyerek a kis szaros.

A héten vásárolok egy bilit.

1 komment

Címkék: szar

emm 2010.01.02. 23:59

tizenöt

15. hónap is betelt. Sz. tud minen részletet, mert én már kissé hátrébb szorultam. Pl. nem tudtam mit kap reggelire, múltkor fölbontottam egy sinlac-os dobozt, mert régen valami ilyesmi löttyöt ivott bubu, de nem. Rizstejes hígítást kellett volna, olyat még nem tudok készíteni.

Kajában egyébként az a megegyezés, hogy azt eszik és annyit amennyit akar. Mandarin, gyerek-keksz, sajt, talán a három kedvenc. Karácsony táján, a mákos beiglitől kezdve töltött káposztán keresztül megevett mindent.

Ha éhes megfogja a kezem, kivisz a konyhába az etetőszékéhez, mutatja, hogy ültessem bele és hozzam a kaját. Nagyon okos, de ezen nem lepődünk meg.

adatok mirwentől nyúlva:

Súlyhossz: 80 centibe beleállt nem nyúlik mostanában, 11.2 kila volt ma este, 11 körül mozog.

Alvás: Reggel nyolc körül ébred, délután egy és kettő körül álmosodik, két órát alszik, este pedig nyolc és kilenc körül kezdi dörzsölgetni a szemét, akkor jön a fürdés alvás. Ha megyünk valahová a kocsiban bealszik, van hogy kétszer is napközben.

Evés: Sz, tudja pontosan, én mindent adok bubunak, és mindent meg is eszik. Banán, vajas, lekváros kenyér, sajt, sonka, keksz, mandarin, ezek fix rapid kaják. A bébiételgyártók felőlünk már tönkremehetnek.

Nagymozgás. Szalad, fut, rohan. Beengedem a játszótérre, örjöngve fut egy kört, köszön a játékoknak, a hintának, a csúzdának, a homokozónak. Itton a lakásban is fut, még a sebességet nem tudja belőni rendesen, párszor valami lakástárgy állítja meg a bubufutást, fal, ajtó, szekrény.

Finommmozgás: Ki be kapcsolja a porszívót, kézel prímán eszik, már a villájával és a kanállal is próbálkozik. Ha nyakamban ül, húzza ki egyesével a hajszálaimat, fodrászra vágyok.

Fog: 12 biztosan, de ha engedné, hogy hosszasan nézegessem a száját belülről, lehet, hogy találnék többet. Fogat mosunk frankón, imádja a fogkrémet, de a súrolást is szeretheti, mert igényli.

Egészség: Semmi rosszaság. Végignyomtuk az ünnepek alatt rokonságon, barátokon, óvodányi kisgyereken bubut, de nem kapott el semmit. A fogzása miatt néha beadunk pár kanál nurophent. A szeme állítólag javult a múltkori kontroll óta, szerintünk kancsal, mint én, elvisszük valami komoly dokihoz is.

Beszéd. Anya apa, vau, ciccsa, lámpa, meg szótagok összevissza. Énekel a kádban, énekel a parketten, rázza a fejét a zenére. már mindent ért, kedvence a NEEEM, NEEEm Szabad kifejezések.

Sz. majd kiegészíti, elvégre Ő az anyja.

essz 2010.01.02. 23:24

B.U.É.K.

az új év azzal kezdődött, h bubuval közösen befejeztük a szopizást. én kezdeményeztem, ő hagyta. hiányzik, pláne, h. bubu csak idegenek között lesz igazán bújós. új korszak ez. azt hittem sose leszek képes abbahagyni a szopit és lám, nem is léptünk át semmiféle rekordot, teljesen normál időben lett vége a szopi-korszaknak.

ez elég kismamás újévi bejegyzésnek sikerült...

 

MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK!!

emm 2009.12.26. 20:15

Télapó/jézuska

A karácsonynak az a lényege, hogy ajándékot adunk Bubunak.

Bubulista: (még bővülhet, mert még nincs vége, és csak emlékezetből írok)

1 db. 73-as feliratú póló
1 db. sok darabos kockás duplo
1 db. homlokrakodó duplo, macskával kockákkal
1 db. baromfiudvaros duplo, kockákkal
1 db. dömper
1 db. plüss süni
1 db. porszívó
1 db. nadrág, ing, mellény szett
1 db. kabát pulcsi szett
1 db. kagylós beszélő telefon
1 db. baromfihangokon beszélő kirakószerűség
1 db. alulról kinyomós baromfipuzzle
1 db. fakockás szétszedhető autó
1 db. kék póló

A lényeg, hogy nincs két ugyanolyan játék! Bezzeg az én időmben örültem egy matchboxnak is.
Konklúzió. Jövőre ajéndékmentes karácsonyt hirdetünk.

essz 2009.12.04. 12:06

14 hónap

hú, majdnem elfelejtettem..de nem

 

mit tud bubu?

mozgás:

- megtanult járni, gugolásból felállni, közben kézbe venni ezt-azt, egész nagy és nehéz  tárgyakat is

- rohanni is tud, kitárt karokkal és felszegett fejjel, mert élvezi

- kifejelni a babakocsiból és a kezére érkezni

- akarni felmászni mindenhova, olyan helyekre is, ahova még nem tud és ezért kicsapni a balhét. többek között a lépcsőn két lábon akar közlekedni, ami azért enyhe túlzás

- átlépi a küszöböt, kisebb tárgyakat gond nélkül

értelem:

- nagyon sokmindent ért, de beszélni azt még nem

- a kutyától lelkes, mond valami vau szerűséget, a könyvben sok mindent megmutat, ha rákérdezünk, pl. kutya, cica, TV (sajnos, bár alig nézzük, viszont ő imádja a távirányítóval kapcsolgatni), banán, alma, narancs, maci, cipő, zokni..

- szinte mindent csinál, amit mond neki az ember. kiveszi, berakja, odamegy, kinyitja...

- tárgyakkal manipulál, de nem olyan őrületesen.. hiába építünk szép ornyot, lerombolja...még nem tudja mi az a kör, csillag... a lukba be akarja tenni, de nagyon kell segíteni, h. sikerüljön..

- a kupakokat viszont remekül a helyére teszi

- utánoz nagyon sok mindent, feltöröl, porszívózik (imád), seper

hiszti:

- van, ha valamit nagyon akar. nem túl gyakran és el lehet terelni a figyelmét. ha viszont megmakacsolja magát, akkor úgy sír, h örülök, h tél van és nem minket halgatnak a szomszédok, mert esetleg kihívnák a gyámügyet

- körömvágás még mindig vészes

alvás:

délután kb. 1h alszik el. nincs cici, sőt még én is kivonulok a szobából. magát altatja el úgy, h. beszélget, pakolgatj az állatait, majd kidobálja az ágyból őket, majd lehúzza a zokniját. ha csönd van bemegyek, zoknit visszahúzom, betakarom.

esti alvásnál van cici, de sokszor kell emm segítsége, aki nem tudom mit csinál, de bubu hamar elalszik tőle..

evés:

nagyon sok mindent eszik, szinte mindent..tejet viszont még mindig nem kapott sokat, nomeg csonthéjasokat, mézet, mákot..

szeretne egyedül enni, ezért aztán az etetést emm már nem mindig bírja idegekkel, néha nekem is nehéz, cselek vannak, plussz kanál efféle, hiszen nem szabad letörni az önállósági törekvéseit

kedvencek: rizstej, mandarin, keksz, lekváros kenyér, banán, joghurt, túrókrém, tejbegríz

reggel és este van még egy kis cici, de már tényleg csak kicsi.. leszokóban

napirend:

- reggel kb. 7-8 ébredés, ágyban lustálkodás, cici, berakom a járókába, zuhanyzom, kv-t készítek,

- 8-9 reggeli, közben pakolok

- játék itthon, vagy jóidőben séta, játszótér, vásárlás

- 12 körül tízórai, mivel ebédet nem eszik, sok gyümi

- 13h alvás kb 2 óra, közben én ebéd készít..

- 15-16h ebéd

- ismét kiruccanás, közben vmi uzsi, joghurt pl.

- 19.30 vacsi

- 20-21 fürdés, alvás

 

természet:

- sztem nagyon helyes gyerek :)

 

 

essz 2009.11.29. 09:34

fejlődés

Bubu nagyon sokat fejlődött az elmúlt hónapban. nem csupán azér, mert megtanult járni, de az értelme is nagyon nyiladozik. nem is tudom hány szót ismerhet, de igen sokat, szinte minden tárgyat, ami a szobájában van, meg persze ami rajta, nomeg a hozzájuk kapcsolható cselekvéseket. míg korábban hüledezve néztem, h nála kisebb gyerkők könyvet nézegettek és azt mondták cica ( és tényleg ott volt egy cica a képen), bubu még csak meg se állt megnézni azt a könyvet. most viszont megmutatja a cicát. nem mondja, mondani nagyon keveset mond, inkább halandzsázik...de azt nagyon szépen : )

idézeteket még nem tud.